2018. április 18., szerda

Négylábú segítőkkel barátkozunk


A pénteki egészségnap keretében számos izgalmas programon vehettünk részt, mégis a leghamarabb a kutyás foglalkozás telt be. Vendégeink voltak Szűcs Judit és Schrőterné Vári Anita  terápiás kutyavezető, segítő kutya kiképző, a Szombathelyen és környékén tevékenykedő Négylábúak az Emberért Alapítvány (NEKA) vezetője. Számunkra is ez volt a legígéretesebb, hiszen imádjuk a kutyákat, így nem is volt kérdés, hogy oda jelentkezünk. Egy szimpla kutyasimogató helyett azonban egy interaktív előadásban volt részünk, melynek során 3 kutyussal, egy labradorral, egy labradoodle-val ( amely fajta a labi és az uszkár keveréke), valamint egy keverék ebbel, Zsömivel ismerkedtünk meg, aki a feladatok főszereplőjévé avanzsált.

Az óra során megtudhattuk, hogy terápiás kutya gyakorlatilag bármilyen kutya lehet, de természetesen rendelkezniük kell számos tulajdonsággal, mely megkönnyíti a tanulást és az értelmi sérültek fejlesztését, valamint egy vizsgát is kötelező letenniük. Az állatokkal, ahogy a hölgyek is elmondták, bizalmat szereznek az emberek, gyerekek felé, valamint sokkalta színesebbek és izgalmasabbak lehetnek általuk a foglalkozások. Fontos, hogy evvel megkedveltessék a gyerekekkel az állatok, a természet szeretetét is. A foglalkozáson számos feladatot kaptunk, mint például a kutya vezetését és trükkökre (pacsi, forog, ül, fekszik,stb.) késztetését. Volt, hogy egy zenélő játék elbújtatása után kellett versenyeznünk a kutyákkal, hogy ki az ügyesebb, és ki találja meg előbb a teremben az adott játékot. Labdákkal is szórakoztattuk egymást, de fontos volt, hogy figyeljünk, hiszen ahogy végigvezettük a kutyát, meg kellett jegyezni egy adott ábrát, majd olyan testrész közé szorítani a labdát, melyet láthattunk, vagy éppen kirakni egy kis figurát, melyre emlékeztünk. Bekötött szemmel vezettük a másikat az ebekhez, kizárólag egymás hangjára koncentrálva. Mindezek mellett folyamatosan figyelemmel kísértük az eseményeket, minden játéknak külön funkciója volt: hogy mire jó, és mit fejleszt. Többek között mozgáskoordinációs, érzék- és figyelemfejlesztő, valamint memóriajátékokkal játszottunk, de csak ízelítőt kaptunk abból a munkából, amelyet ők végeznek nap, mint nap!

Nagyon tetszett, hogy megismerkedhettünk a kutyák kemény munkájával, mindamellett, hogy játékosságukból éreztük, ahogy árad a feltétel nélküli szeretet és kedvesség, és nem tekintik ezt munkának, hanem élvezik és igénylik is a sok simogatást és törődést, mit gazdáiktól és a környezetüktől kapnak. Egyáltalán nem unatkoztunk, nagyon szuper volt, hogy minket is bevontak a játékokba (mégiscsak izgalmasabb volt csinálni, mint csak nézni és hallgatni az előadást), és hogy kipróbálhattuk magunkat, a kutyák nagyon intelligensek és okosak, jól idomítottak, szófogadóak voltak, hamar lehetett sikerélményünk és ezáltal máris pozitívabb hangulatba kerültünk, melyet nyilvánvalóan négylábú barátaink is megéreztek! Remélem, a közeljövőben újból lesz lehetőségünk betekinteni hasonló terápiás foglalkozásokba.

Csonka Barbara 12/A

A fenti cikk  ma jelent meg a Vas Népe Séta rovatában.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése