2011. június 26., vasárnap

Pedálbuli 2011. Meghívottak




Iskolánk tantestülete ezüst plakettel jutalmazta:

Sági Krisztina 12/ A osztályos tanulót – a plakett egyik tervezőjét, aki négy éven át volt az iskolai diákközösség aktív tagja; képzőművészeti kiállításokon való szereplésével, elért eredményeivel öregbítette iskolánk hírnevét

Pintér Olivér 12/ C osztályos tanulót – aki megyei és országos tanulmányi versenyeken képviselte eredményesen iskolánkat négy éven át. Nehéz lenne az összes eredményét felsorolni.. A 2010/11-es tanévben két tantárgyból jutott az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe, kémiából az országos 15., matematikából az országos 31. helyet szerezte meg.

Várhelyi Márton 12/ C osztályos tanulót. Talán nem volt olyan iskolai rendezvény az elmúlt négy évben, melynek szervezésében, lebonyolításában Marci ne segédkezett volna. Ha kellett, zenélt, táncolt vagy fotózott, ha kellett, műsort vezetett, iskolai zenekart vezényelt, és a tanári kórus is (részben) neki köszönheti, hogy a karácsonyi koncerten nagy sikerrel szerepelt.

Kercsmár Dániel 12/ B osztályos tanulót – aki négy éven át tagja volt az iskola Diákolimpián bajnoki címet szerzett kosárlabda csapatának

Iskolánk tantestülete bronz plakettel jutalmazta:

Fülöp Enikő 12/A osztályos tanulót – aki magyar nyelvből az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe jutott és az országos 16. helyet szerezte meg

Nagy Sára 12/ A osztályos tanulót, a plakettünk másik tervezőjét

Sümegi Tamás 12/A osztályos tanulót – kiemelkedő közösségi munkájáért, azokért a szép verseiért, melyekkel a négy év során megörvendeztetett bennünket és nem utolsó sorban a szalagavatóra írt dal szövegéért.

Dienes Attila 12/A osztályos tanulót – kiemelkedő sportteljesítményéért, tanulmányi versenyeken elért eredményeiért és az iskolai rendezvényeken való szerepléséért

Illés Dániel és Márton Szirmai Csaba 12/B osztályos tanulókat – az iskolarádió működtetésében végzett munkájukért

Baka Dávid 12/C osztályos tanulót – a megyei és országos tanulmányi versenyeken való szerepléséért. Az idei tanévben az angol nyelvi OKTV országos 16. helyezését szerezte meg

Sugár Viktória 12/C osztályos tanulót – kimagasló tanulmányi eredményéért, példamutató kitartásáért, szép írásaiért, melyekkel iskolánkat népszerűsítette

Vincze Petronella 12/C osztályos tanulót – kiemelkedő sportteljesítményéért – az Országos Diákolimpián elért eredményeiért

Szabó Péter 12. C osztályos tanulót - kiemelkedő sportteljesítményéért - az Országos Diákolimpián elért eredményeiért

Az iskolai emlékérmek a ballagáson kerültek átadásra, de a jutalmazott tanulók természetesen az évvégi pedálbulira is meghívást kaptak.


Az NLG oklevelét vehették át a következő tanulók:

9. A

Farkas Máté – a Bolyai matematika versenyen elért megyei 3. helyezéséért

Kustos Júlia – az Ünnepi Könyvhét alakalmából a Savaria Egyetem által hirdetett pályázaton irodalmi szövegtest kategóriában 1. helyezést ért el. Írásai rendszeresen jelentek meg a könyvtárunk blogján.

9. C

Fáró Jenő a Gordiusz matematika verseny megyei 3. helyezéséért, az atlétika megyei diákolimpia 2. helyezéséért

Fáró Jenő, Iker Teodóra, Jávorics Daniella, Kozma Dorina, Nógrádi Zsófia, Varga Dávid, Volper Annamária

a Szépművészeti Múzeum által hirdetett "Róma - Brigetio -Memphis Rally" nevű történelem versenyen elért országos 10. helyezésükért

10. A

Köbli Hanna - A Martineum Felnőttképző Akadémia által meghirdetett karácsonyi versmondó versenyen elért 3. helyezéséért

Takács Dániel – a megyei német nyelvi verseny 3. helyezéséért

Gyimesi András – a Diákolimpia országos döntőjén rövidpályás gyorskorcsolya sportágban 500 és 800 méteres távon 6. helyezést ért el, gyorsasági görkorcsolya sportágban rövid, hosszú távon és váltóban 3. helyet szerzett

Kozma Fruzsina, Pék Andrea, Soós Adrienn, Varga Viktória több képzőművészeti tárlaton szerepeltek eredményesen: az adventi pavilon díszítő versenyen 3., a Meteorológiai Világnap plakátversenyen 5. helyezést értek el ; díjazták műveiket az "Európa 2011" című versenyen és a Középiskolások Képzőművészeti Tárlatán is

Tóth Xénia – a német nyelvi országismereti verseny megyei 1, országos 10. helyezettje

10. C

Horváth Zsófia – az Édes anyanyelvünk országos nyelvhasználati verseny és az Implom József helyesírási verseny országos döntőjébe jutott

Hanna Dániel - a Bolyai matematika verseny megyei 2. helyezettje

Márkus Flóra - a Bolyai matematika verseny megyei 3. helyezettje

Dancsi Dóra, Horváth Zsófia, Márkus Flóra a Forrásközpontú történelem országos történelmi műveltségi vetélkedő országos döntőjében 5. helyezést értek el

Baják Petra, Mangliár Dóra, Vincze Dorina a Forrásközpontú történelem országos történelmi műveltségi vetélkedő regionális döntőjében 3. helyet szereztek

Dénes Balázs, Gasztonyi Ádám, Hargitai Bálint, Terták Dániel a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpián országos 1. helyet szereztek

Balázsy Barnabás, Gálos Tas Csongor, Varga Attila, Virágh László a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpián megyei 3. helyet szereztek

Tóth Bettina – a Diákolimpia országos döntőjén 100 méteres futás és 100 méteres gátfutás sportágban 5. helyezést ért el

Miklós Dorottya és Oláh Dorina a Diákolimpia országos döntőjén tenisz sportágban 3. helyezést értek el


11. B

Prisznyák Anna – a Martineum Felnőttképző Akadémia által meghirdetett karácsonyi versmondó verseny 1. helyezettje

Sümegi Brigitta, Czeglédi Imre és Bíró Zoltán a Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola által hirdetett hídépítő versenyen alkotásukra különdíjat kaptak


12. A

Farkas Kinga, Horváth Lilla, Serényi Dóra a Magyar Vöröskereszt Csecsemőgondozási vetélkedőjén országos döntőbe jutottak, 6. helyezést értek el


12. C

Porpáczi Szabolcs - a Gordiusz matematika verseny megyei 3. helyezettje, a Nemzetközi Kenguru matematika verseny megyei 3. helyezettje

Nieberl Norbert - az Eötvös Loránd megyei fizikaverseny megyei 3. helyezettje

Gajdán Zsófia – a Diákolimpia országos döntőjén vívás-párbajtőr sportágban 6. helyet szerzett


CSAPATOK

Konkolics Márk (11. C),

Kóbor Bence (11/C),

Budai Arnold (10/C),

Dienes Attila (12/A)

Tima Ákos(12/C)

A Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny városi döntőjében 3. helyet szereztek



Antoni Márk (9. B)

Kelemen Péter (9. B)

Nagy Barnabás (9. B)

Bazsó Brúnó (9. B)

Perl Zoltán (9. B)

Bognár Kristóf (10. B)

Simon Kristóf (10. B)

Váradi Benedek (10. B)

Dénes Balázs (10. C)

Kisörsi Ádám (9. C)

Molnár Péter (11. C)

Péterfai Richárd (11. C)

Sinkovits Dániel (10. C)

Torma Kristóf (11. A)

A diákolimpia országos döntőjében 1. helyezést elért V. és VI. korcsoportos kosárlabda csapat tagjai.



Sinkovits Dániel (10. C)

Avas Levente (9. C)

Huff Barnabás (9. A)

Golomán György (9. A)

Szakály Péter Soma (10. C)

Takács Tamás (10. B)

A Diákolimpia városi döntőjében úszás sportágban 2. helyezést értek el.


Czirók Fruzsina (11. B)

Gőczi Boglárka (9. B)

Doma Tamara (10. A)

Kristóf Rebecca (10. A)

Lengyel Liza (9. B)

Molnár Dóra (9. A)

Papp Eszter (9. B)

Pintér Fanny Beáta (10. B)

Pungor Nóra (10. B)

Őri Fanny (9. A)

Takács Viktória (10. A)

A Diákolimpia városi döntőjében röplabda sportágban 1. helyezést értek el.

(Takács Viktória ugyanezen a versenyen Judo sportágban 3. helyezést szerzett)


2011. június 20., hétfő

Tanévzáró - Pedálbuli 2011. június 17.





















































Finálé 2011


2011. július 17.-én, 17 órakor került megrendezésre gimnáziumunkban a hagyományos évzáró ünnepély. Ez időre már lebarnulva, napszítta hajjal hazaérkeztek az olasz-táborban nyaraló diákjaink is. Úgy érzem, mondhatom azt, hogy mindenki nagyon várta már ezt a napot. A tanév lezárásával tanár, diák egyaránt megkaphatta az idén jól kiérdemelt vakációját, s a kellemes, nyárias meleg pedig már akkor magában hordozta az elkövetkező hónapok vízparti hűsöléseinek, hosszanti alvásainak, és minden remek szórakozásának ígéretét.

Az évzáró műsor remek volt. Az igazgatónő kellemes, s a melegre való tekintettel rövid, útra bocsátó beszédet mondott, melyben megemlítette, szeptembertől már egy teljesen felújított iskolába térhetünk vissza, ami egy új tagozatnak is otthona lesz. A Szent-Györgyi Albert Középiskola testnevelés tanszakának tanulói is ide fognak járni.

Ahogyan ott álltam, alig hogy elvégezve a 9. osztályt, alig megszokva a tantermeket, a folyosókat, tanárokat és tanárnőket, úgy éreztem, hogy jövőre mindenki kezdheti elölről a "megszokást". Új termeket, új folyosókat, új tagozatot, s talán új tanárokat kell ismét felfedeznünk, megismernünk.

Az évzáró után iskolánkban idén sem maradt el a már-már hagyománynak számító "Pedál-buli", vagyis az a fogadás, ahol a vezetőség azokat a diákokat vendégeli meg, és ajándékozza meg egy oklevéllel, akik lehet, hogy nem színötös, vagy jó bizonyítványukkal jeleskedtek, hanem valamilyen versenyen, pályázaton kiemelkedő eredményükkel öregbítették iskolánk hírnevét. A meghívottak száma nem volt csekély.

Voltak, akik történelem, matematika, magyar-, vagy idegen nyelvi versenyeken elért helyezésükért kaptak oklevelet. A lány röplabda csapat megyei első helyezésük, a fiú kosárlabdacsapat országos bajnoki címük miatt vehették át a jutalmat. Rajtuk kívül úszóink, egy vívónk, s két teniszezőnk is ki lett tüntetve. Pályázatot nyerő rajzosaink sem maradtak ki a sorból, kik kreativitásukkal tűntek ki.

Különösen hat, milyen hamar eltelt ez az év, s lehet, hogy furcsa, hogy butaság, de úgy érzem, mindenki élvezni fogja a jól megérdemelt pihenést, de boldogan fog majd szeptember elsején újra visszatérni szeretett, második otthonába, a Nagy Lajos Gimnáziumba.

Minden kedves olvasónknak kellemes nyarat kívánok!

Kustos Júlia (már) 10/A

Ps.: Julcsi fogalmazását kiegészíteném -a tanévzáróval kapcsolatosan- a következő két információval:

1.) Az iskolai diákönkormányzat díjat alapított a "Legsokoldalúbb diák" -nak. Ezt a megtisztelő címet elsőként Sinkovits Dániel 10/C osztályos tanuló kapta. (5.kép.)

2.) A 10/A osztály külön elismerésben részesült. Az idei tanévben ők voltak a legaktívabbak, gondoljatok csak a Magyar Kultúra Napjára, de ezenkívül számos más programmal színesítették az NLG diákéletét. Itt és most még egyszer nagy köszönet érte.


A fenti képek csak villanások a tanév két legnépszerűbb programjáról a tanévzáróról és az azt követő pedálbuliról, amelyre az idén is közel 80 meghívott érkezett, vagyis minden ötödik "enelgés" itt volt. Hogy pontosan kik is ők? Rövidesen közzétesszük a teljes névsort. De itt és most blogunk elbúcsúzik. Mindenkinek nagyon jó és tartalmas nyári szünetet kívánunk. Viszontlátásra szeptemberben!


A többi képet (szeptemberben) továbbra is a könyvtár 1. gépén, ill. a Királyi Képtárban nézhetitek meg.

NLG Sportnap 2011. június 14.


















Blogunk némi késéssel, de reagál a múlt heti iskolai eseményekre. A pünkösdi hosszú hétvége után, kedden már erősen a nyári vakáció szelei fújtak (szerencsére eső nélkül) a 9., 10. és 11. évfolyam tanulói számára. Az idei sportnap a NYMESEK központi sportcsarnokában és sportpályáin került megrendezésre. A helyszín kiválasztását a felújítás és az érettségi indokolta. Egyiket sem lett volna szerencsés (meg)zavarni. A szervezésért nagy-nagy köszönet testnevelő tanárainknak: Váradiné Szarka Ildikó tanárnőnek, Szabó Péter és Németh Attila tanár uraknak. A különböző helyszíneken főiskolai hallgatók és felmentett tanulóink segítették a versenyek lebonyolítását. Miben lehetett indulni?
- röplabda (leány, fiú, vegyes csapatok, 6+2 fő)
- kosárlabda (leány, fiú csapatok, 3+1 fő)
- kispályás labdarúgás (fiú csapatok, 5+1 fő)
- erőfelmérő versenyek (egyéni számok)
- váltó futás (leány, fiú csapatok, 6 fő)
Bevallom, én szinte végig a focit néztem és szurkoltam a csapatoknak (mindegyiknek) és képzeljétek el, az első helyet "aranygól", ahogy Barczi tanár úr mondta "golden gól" döntötte el. 13 idegtépő percig vártunk rá.
A délelőtt gyorsan és jó hangulatban telt el. Volt aki sportolt, volt aki szurkolt, az előbbi a testet az utóbbi a lelket erősítette. Szerintem így évvégén mindegyiknek jól jött.

Az eredmények:

Kispályás Labdarúgás:

1. 11. évfolyam „C” –sek

2. 10. évfolyam „A és B”

3. 11. évfolyam „A és B”

4. 9. évfolyam „A és B”

5. 9. évfolyam „C” –sek


Röplabda:

1. Handsome team (9.B)

2. Reumás csigák ( 10.C)

3. Lelle (11.B)

4. Sajt (10. B)


Kosárlabda:

1. Elvira ( 9. évf.)

2. Zsike ( 9-10 évf.)

Erőfelmérések:

Felülések ( hasizom gyakorlat)

Polgár Szidónia 25 db

Pintér Fanny 25 db

Kártyás Dóra 22 db

Perl Zoltán 33 db

Fáró Jenő 30 db

Landherr Péter 30 db

Törzsemelés hátra ( hátizom)

Gáspár Sarolta 49 db

Baán Marietta 43 db

Polgár Szidónia 43 db

Németh Júlia 43 db

Szíjártó Ákos 52 db

Perl Zoltán 51 db

Landherr Péter 50 db

„Fekvőtámasz”

Pintér Fanny 30 db

Varga Alaxandra 29 db

Gáspár Sarolta 28 db

Landherr Péter 50 db

Fáró Jenő 43 db

Váradi Benedek 41 db

Helyből távolugrás

Pintér Fanny 181 cm

Varga Alexandra 172 cm

Halász Dorina 164 cm

Perl Zoltán 245 cm

Bazsó Brúnó 222 cm

Günther Tamás 215 cm

Medicinlabda dobás (hátra)

Pintér Fanny 750 cm

Büki Alida 710 cm

Baán Marietta 680 cm

Perl Zoltán 1040 cm

Szíjártó Ákos 880 cm

Novák Bálint 830 cm

Dinamométer (kéz szorító erő)

Pintér Fanny 22

Németh Regina 22

Büki Alida 21

Váradi Benedek 49

Varga Péter 42

Szíjártó Ákos 42


Mint mindig a könyvtár 1. gépén és hamarosan a Királyi Képtárban további képek láthatók.

A könyvtár nyári nyitvatartása



2011. június 20 - június 3o-ig

Minden nap 8.00 - 12.00-ig

Kivéve: június 25. (szombat) és 28. (kedd)
Ezeken a napokon a könyvtár zárva.


Kérem, a végzős tanulókat, hogy könyvtári tartozásaikat a fenti időszakban szíveskedjenek rendezni.
Az iskolai házirend értelmében, azon tanulók ellen, akiknek még az iskolai könyvtárral szemben tartozásaik vannak polgári peres eljárás indítható.

2011. június 6., hétfő

A siker titka négy bekezdésben

Három diákjára is büszke lehet a Nagy Lajos Gimnázium

Szombathely — Tizenhetedik, tizenhatodik és tizenötödik helyezést értek el a legrangosabb közép- iskolai versenyen a Nagy Lajos Gimnázium negyedik osztályos tanulói. Három történet négy bekezdésben.

Fülöp Enikő nyelvtanból érte el az előkelő tizenhetedik helyezést. Az igekötők és a névutók karrierjéről írt pálya- munkát a második fordulóban. Ezzel egyrészt tapasztalatot gyűjtött az egyetemi éveire (az ELTE bölcsészettudományi karára készül), más- részi érdekes feladat volt számára. Kérdőíveket fogalmazott és összesített, tanulmányozta a szakirodalmat, és persze fülelt. „Egy idő után már mindenhol csak helytelenül használt igekötőket hallottam”, mondta.
Baka Dávid Márk az angol OKTV-n ért el tizenhatodik helyezést. Nem jellemző rá, hogy feladatlapok megoldásával készüljön, de sokat olvas angol nyelven, és a filmeket sem szinkronizálva nézi. A Budapesti Műszaki Egyetem mechatronika szakára készül, de az angoltudás mindig jól jön. Különösen, ha valóra váltja álmát, és pilóta lesz belőle. Addig is a földön olvas angol nyelvű cikkeket a repülésről, miközben készül a fizika érettségire.
Pintér Olivér Péter tavaly huszonötödik lett a kémia OKTV-n, idén kémiából és matematikából is bekerült az országos döntőbe. Kémiából tizenötödik helyezett lett. Budapestre jelentkezett a Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karára, ezen belül is főleg a kutatás érdekli. Szerinte a kémia és a matek azért más, mint a többi tantárgy, mert nagyon kevés időt kell magolással töltenie. „Csak gondolkodni kell, a lényeg a kreativitás. A jövőben sem tudnék monoton munkát végezni, szeretem a kihívásokat.”
Persze az eredmények nemcsak a helyezettek szorgalmának és tudásának, hanem a felkészítő tanárok (Hargitai Helga, Janák Veronika, Szinetárné Márkus Teréz, Barczi Péter) munkájának és az iskola támogatásának is köszönhetők. Cserébe ők is dicsőséget hoztak a Nagy Lajos Gimnáziumnak, vagy mondjuk csak Úgy: folytatták a hagyományt.

Sugár Viktória
Nagy Lajos Gimnázium
Vas Népe 2011.06.04. (Sétatér)


Balról jobbra: Baka Dávid Márk, Fülöp Enikő, Pintér Olivér Péter

2011. június 5., vasárnap

SZOFI 2011. június 2.
















Őszinte elismerésünk a NYMESEK könyvtárosainak és segítőiknek, hogy az idei könyvhét megnyitását el- ill. bevállalták, hogy ilyen gazdag és igényes programsorozattal tisztelték meg ezt a napot. SZOFI = Szombathely az Olvasás Fővárosa Is
Rögtön a pályázati eredményekkel kezdem, mert ez itt a reklám(unk) helye (is).
Középiskolai kategóriában a beküldött irodalmi pályaművek közül
Sümegi Tamás 12/A osztályos tanuló első helyezést kapott az alábbi versével.

Óda a könyvhöz

Óh könyv, hogy fájdalmaim temeted,
nem, nem lehetek azért elég hálás!
A képzelet általad nyer teret,
és tetőled tisztul a világlátás.
Hányan vesznek boldogan kezükbe!
Te vagy hű tanítója az embernek,
ha róla regélsz, nemzetem büszke,
meséddel álmodik a magyar gyermek.
A beteg szív nálad talál enyhet,
bú-bajaira becses orvosságot.
Te hasznossá munkálod a percet,
az Egy vagy, amit holtomig csodálok.
Betűid fényeskednek feketén,
feketén is az elmébe világlók,
állandóak, mint bennem a remény,
mozdulatlanok, mégis messze szállók.
Benned él Petőfi s Babits tovább,
lapjaidon állván hatnak a költők.
Belőled sarjadtak az iskolák,
segélyeddel a tudomány is fölnőtt.
Őrizője nagy s nemes eszméknek,
s aligha értett lelkek istápja vagy.
Otthont adsz az igaznak, a szépnek,
s a könyvben a halandó élő marad.

A szövegtest ( képzeljetek el egy tárgyat, amire irodalmi szöveg van írva) kategóriában Kustos Júlia 9/B osztályos tanuló is első helyezést kapott. Julcsi papírból készített egy almát, Madách Imre: Az ember tragédiája ihletésére, nos ez a "tudás almája", melyen a műből kiragadott idézetek szerepelnek. De itt szeretném még elmondani, ill. leírni, hogy több szövegtesttel is indultunk. Horváth Bogi ( 9/A) egy parfümös üvegre Charles Baudelaire : Az illatszeres üveg c. verséből írt részleteket.

Mindenképpen érdekes egy kategória. Ha igaz, hozzánk is eljut majd a belőlük összeállított kiállítás. Jelenleg a NYMESEK aulájában látható.

Irodalmi művek alapján készült illusztrációkkal is lehetett indulni. Pék Andrea és Varga Viktória (10/A) osztályos diákjaink harmadik helyezést értek el. Andersen: A kis gyufaárus lány című meséjét "vitték képre".

Gratulálunk a sikerekhez!!!!!

Ám ezzel még közel sincs vége beszámolónknak. Az NLG diákjai több programon is rész vettek. Délelőtt a Weöres Sándor szobornál lévő olvasópontnál legkedvesebb verseinket olvastuk fel, délután pedig kicsiny, ám igen lelkes csapattal az ünnepi megnyitóra mentünk el a Fő térre, ahol lett volna hely még több csapatnak is....A "bólyaisokkal" vállvetve próbáltuk megadni a helyes választ az irodalmi kérdésekre, így és ezáltal a (jutalom) csokis doboz tartalmát rendületlenül csökkentettük.

Gyimesi András diákelnök olvasta fel a kedvenc könyveinkről írt kérdéseinket, ezeket zömmel a "bólyaisok" találták ki, az ő kérdéseikre pedig többnyire az "enelgések" feleltek. Előzetes konzultáció után -mert számítottunk a Harry Potter, és az Alkonyat elsöprő sikerére- mi Jane Austen: Büszkeség és balítélet, valamint Emily Bronte: Üvöltő szelek c. könyveiből készültünk.

Erőnkből még a flashmobra is futotta.

Összesen 61-en ültük körbe a szökőkutat esernyővel és könyvvel a kezünkben. Bevallom, én így kicsit nehezen tudtam olvasni, lapozni meg pláne................De mindezen felülemelkedve, igen jól éreztük magunkat.

A megnyitót a Frei Caféban pihentük ki.

A Fő téri programokkal párhuzamosan az egyetemi központban is voltak rendezvények. Természetesen itt is képviseltük iskolánkat. Kiss Mari művésznő és kísérői - a Weöres Sándor Színház tagjai- igényes és szép zenés irodalmi összeállítást adtak elő, ezután pedig a könyvtárszakos hallgatók "beugró" műsorán jókat nevethettünk.
Hosszú évek után azt hiszem, az idén igazán sikerült a könyvet és az olvasást rangjához méltón megünnepelni.
Végefőcím: "A szövegértés- világértés összefügg..."
(Dr. Fűzfa Balázs)

Mint mindig a könyvtár 1. gépén láthatjátok a többi képet.

Ünnepi könyvhét 2011



A vasútállomásról induló a városban körbemenő 2A buszon külön szolgáltatás volt a felolvasás Fotó: Horváth Csaba


A Nyitra Utcai ÁMK Írisz Majorett csoportjának látványos, diszkózenére táncolt produkciója volt a közönségcsalogató a Fő téren a 82. Ünnepi Könyvhét megnyitóján Fotó: Horváth Csaba



Ma megkíséreljük, hogy kitágítsuk az időt, az egymáshoz vezető utakat a könyv segítségével Fotó: Horváth Csaba


Ünnepi Könyvhét 2011: Google és Magoogle fiainak szólt

Budapesten öt helyszínen és közel ötven vidéki városban nyílt meg csütörtökön a 82. Ünnepi Könyvhét, amelynek szombathelyi megnyitóján dr. Puskás Tivadar polgármester Supka Gézára emlékezett, aki Magyarországon megszervezte az első ilyen ünnepet.

- A rendezvény az olvasásra buzdít, hogy értékeljük a könyvet, becsüljük meg a tudást - mondta a polgármester -, és örüljünk együtt, hogy a határon túl, Erdélyben, Kolozsváron is teret kap idén a magyar könyv, a magyar művelődés ünnepe. Majd aktuális adatokat fűzött a bevezetőjébe: a 2011-es ünnepi könyvhétre 385 könyv (32 gyermek- és ifjúsági kötet) jelenik meg Magyarországon 116 kiadótól, közülük 19 határon túli kiadó.

A színpadon aztán dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész beszélt az irodalmi élmények felemelő, megtartó értékéről, melyek bizonyosan hozzájárulnak ahhoz, hogy nehéz helyzetekben dönteni tudjunk. Visszatekintett a könyvnyomtatás 500 éves történetére, majd azt fogalmazta meg:

- Ma hosszabb ideig tart hátranyúlni a könyvespolcra, hogy megkeressünk valamit, mint beütni a Google keresőbe a kulcsszót, és másodpercek alatt több ezer vonatkozást találni. De ha mégis van időnk, érdemes hátranyúlni a polcra, kezünkbe venni Tolsztoj, Dosztojevszkij műveit, vagy másokét, mert ezek az olvasmányélményeket segítenek minket abban, hogy megértsük a világot, a másik embert, és közelebb kerüljünk hozzá. Ma arra teszünk kísérletet, hogy kitágítsuk az időt, és az egymáshoz vezető utakat a könyvek segítségével.

Ezután arra biztatta a gyerekeket, hogy csokiért válaszoljanak olyan kérdésekre: Minek a főszereplője Mirigy, a gonosz boszorkány?, Ki nem lakik a négyszögletű kerek erdőben? Az is szép, hogy mindig volt aki tudta a helyes megoldást.

Legyen Szombathely az Olvasás Fővárosa Is! Ez a SZOFI-program, amit az idei ünnepi könyvhétre szerveztek a NymE-SEK Könyvtára koordinálásával.

A városban több helyen létesítettek felolvasópontokat (A Berzsenyi Dániel Könyvtárban, a Savaria Egyetemi Központban, a Café Freiben, az Evangélikus Templomban, a Weöres Sándor szobornál, az MMIK előtt, de még egy helyi járatos buszon is. A résztvevők felolvastak - ez volt a Felolvashow - , hogy legyen az olvasás közös élmény, amire szívesen emlékszünk. A vasútállomásról induló a városban körbemenő 2A buszon külön szolgáltatás volt ezen a napon, hogy Balogh János színész és egy könyvtáros hallgató, Horváth Zoltán olvasott fel az utasok nagy meglepetésére.

- Erkölcsi kötelességünk is, felépíteni az olvasás fővárosát, nemcsak napjaink válságos állapota, hanem ama kétszáz éves történet miatt is, hogy itt érettségizett Széchenyi István, a legnagyobb magyar, a reformkorban az új Magyarország megalapítója, de az édesapja Széchényi Ferenc, az Országos Széchényi Könyvtár megalapítója is. Nincs rajta emléktábla, de tudjuk, melyik volt az öreg Széchényi háza, ahonnan érettségizni vitte a fiát a líceumba - mondta dr. Fűzfa Balázs az ünnepi könyvhéthez kapcsolódóan.

Majd az idei rendezvény lázas szervezkedésének, hatalmas intézményi összefogásának háttereként elmondta:

- Érdemes áttekinteni az elmúlt évtizedet, mi is történt az első és a legutóbbi PISA-felmérés közötti időben. A 2000-2001-es felmérés során a magyar diákok rosszul teljesítettek. Ám a legújabb tesztek azt mutatták, hogy jobban teljesítettek, mint az átlag. Netán mások a mérőeszközök? 2001-ben az volt a gond, hogy a magyar diákok tudás-struktúrája, tudás-elemei mások voltak, mint a kérdőív struktúrája. A kérdések arra irányultak, el tud-e olvasni egy gyerek egy gáz-számlát (tényleg: ki tud elolvasni és megérteni egy gázszámlát Magyarországon?), megérti-e a mosógép használati utasítását. (Tegyük hozzá: mindezt akkor, amikor a fogyasztás-csökkentés gondolata elérte a közgazdaság tudományt is, A nem növekedés diszkrét bája címmel megjelent könyv leírja: egy mosógép szolgáljon ki egy generációt, vagyis 30 évet, ne kelljen újat venni.) A 2005 körül bevezetett kétszintű érettségi átformálta a magyar tantárgy tanítását. Tettünk egy lépést a mindennapi praktikus olvasás célszerűségei felé. Talán ez is benne van abban, hogy a magyar diákok eredményei nemzetközi szinten most jobbak. Tavaly a Szombathelyi Fő téren elhatároztuk, hogy valamit csinálni kell. Az olvasást minden eszközzel népszerűsíteni fogjuk. Akár az ördöggel is szövetséget kötve. A szövegértés-világértés összefügg, meg kell tudnunk különböztetni az igazságot a hazugságtól.

Ha az ördöggel egyelőre nem is cimborálnak, de a diákokkal mindenesetre sikerült csütörtökön egy többhelyszínes gazdag programot kínálni. A játékokat az ókori calocagathia elvén szervezték, a test és a lélek együttes jólétét szolgáló tevékenységekkel bírták aktivitásra a résztvevőket játékos módon. Az olvasópontokon pontgyűjtő füzetekbe bélyegeztek, aki bedobta a betelt füzeteket a SEK könyvtárában, sorsoláson vehetett részt. Még nyelvtanfolyamot is sorsoltak ki azok között, akik a legtöbb helyszínre elmentek. A játékok úgy használtatták a forrásokat, hogy a fiatalok észre sem vették, mert a kedvenc eszközükkel, a számítógéppel történt. Volt irodalmi gyalogalopp, Virtuális Digitális Erőd, Scrabble bajnokság is.

A Fő téren bemutatták a szombathelyi általános és középiskolák előzetesen megszavaztatott kedvenc könyveinek listáit is. Az eredmény nem meglepő: a kedvencek közt ott vannak a vámpíros könyvek, a Harry Potter, A Gyűrűk Ura, de érdekes módon tartják magukat a régi klasszikus ifjúsági könyvek is: az Egri csillagok, A Pál utcai fiúk, az Emil és a detektívek, A két Lotti, sőt a Vuk. A gimnazistáék listáiban feltűnik a Twilight saga és a Rémkoppantók mellett Kosztolányi Édes Annája, illetve a Gyűrűk Ura után, ötödik helyen például Jane Austin: Büszkeség és balítélet illetve Emily Bronte: Üvöltő szelek című regénye.

Kevesebb kötet jelenik meg

A KSH adatai szerint a szépirodalmi művek példányszáma 1990-től máig körülbelül ötödére csökkent, hasonlóan az ifjúsági irodalom kiadásához.

A tankönyvek kiadása példányszámban a felére csökkent az elmúlt két évtizedben

A szakirodalom és a tudományos könyvek száma nem csökkent drasztikusan, az ismeretterjesztő könyveké viszont nyolcadára zuhant.

(forrás: http://vasnepe.hu/cimlapon/20110602_konyvhet_2011_a_google_nemzedekhez)




2011. június 3., péntek

Június 4. A Nemzeti Összetartozás Napja

Tóth Árpád

Arad

Egyetlenegy uccáját ismerem,
De ott, emlékszem, arany a homok
S egy udvarát meg házát, istenem, -
De kis szobái mind-mind templomok.

Oh vén szoba, hol most is nagyanyó
Ravatalának virágszaga fáj!
Másikban most is anyus csillanó,
Ifjú szemétől bársony a homály.

S első barátom hű, vén karjait,
Tudom, a kertre védőn tárja még:
Tisztes diófánk. S ott pihen szelíd
Öreg lombvállain a régi ég.

Oh Sarló ucca ötvenegy: regék
Kacsalábán forgó királyi vár,
Emlékeim lágy fészkét rakni még
Jut vályogodból egy csipetnyi sár?

Bús lelkem árva fecske lelke lett,
Kettős hazájú...



Ó fájó büszkeségem s vigaszom,
Arad, - édesbúsan szívembe vág,
Hogy bölcsőm s szent bitóid egyazon
Erdőid bús fájából ácsolák...

(1920)

A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés.


2011. június 1., szerda

FlashMob

A villámcsődület (vagy angolból átvett szóval flash mob) emberek előre szervezett csoportosulását jelenti; hirtelen jön létre valamely nyilvános helyen, a résztvevők valami szokatlant csinálnak, majd a csoportosulás ugyanolyan hirtelen fel is oszlik.

A mi célunk az elmélyült olvasás (esernyő alatt)

Hozz magaddal egy könyvet és vegyél részt Te is az olvasásban!

Idő
2011. június 2. · 16:00 - 16:30

Helyszín
Fő tér
Szombathely

Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell,

hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember:

mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember -

így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember.

Babits Mihály

Tehát hozz magaddal:

- egy esernyőt,

- egy könyvet, amit olvasnál,

- és egy társat, akivel szívesen olvasnál!

Az NLG kedvenc könyvei



Május végére elkészült a felmérés, melyből megtudhatjuk, melyek is a legkedveltebb olvasmányok a 9-10-11. évfolyamon. Mint várható volt, rendkívül nagy "szórást" mutattak az osztályonként leadott kérdőívek. Segítőinknek ezúttal mondunk köszönetet.
Az eredmény :
1.) J. K. Rowling: Harry Potter
2.) Stephanie Meyer: Alkonyat
3.) Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
4.) J. R.R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
5.) (megosztott helyezés) Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Emily Bronte: Üvöltő szelek

Többször előfordult a kérdőíveken az alábbi írók neve:
Paolo Coelho (szinte az összes regénye megtalálható a kedvencek között)
Agatha Christie
Márai Sándor
Rejtő Jenő
Szabó Magda


Az érdeklődők a könyvtárban bármikor megtekinthetik a kérdőíveket.( Ez azért is hasznos, mert ötleteket ad, hogy milyen könyvet/könyveket érdemes elolvasni pl. a nyári szünet alatt.)
Én személy szerint nagyon örülök, hogy 1. az írók és könyvek rendkívül színes palettáját mutatják a felmérések, 2.) szinte mindenkinek van kedvenc könyve, tehát SZÉPIRODALMAT (is) OLVAS!!!!! , mert
" Gondold meg, hogy csak az ember olvas."
/Márai Sándor: Füves könyv/